Tudtad-e?

Tudtad-e?

Egy tehenet be lehet rúgatni, ha almával eteted.

 

 

 

 

 

 

Rémtörténetek Lhini

 

 

Ne viccelődj!

 

Egy átlagos suliban, átlagos osztályban volt egy fiú, akinek ki volt állva elől a két foga, ezért csúfolta 3 gyerek.

Szinte minden nap csúfolódtak vele, viccelődtek, amit csak el lehetett képzelni. Ám egy napon, azt a hírt kapták, hogy a fiú öngyilkos lett. A 3 gyereknek ez megdöbbentő volt, de egy idővel tovább, nem érdekelte őket. Teltek múltak az évek, míg nem egy éjszakán az egyik srác otthon a szobájában videojátékozott. Hirtelen elment az áram. Vak sötét volt. A srác megijedt majd gyorsan kirohant a szobájából, és szólt a szüleinek. De a szülők azt mondták, hogy nincs áramszünet…és tényleg. A srác visszament a szobájába, akkor minden ugyanúgy volt: A számítógép be volt kapcsolva, égett a villany stb….A srác nem értette, de egyenlőre megnyugodott, és leült a gép elé. Pár perc múlva ismét elment az áram. A srác ki akart rohanni a szüleihez, de az ajtó zárva volt. Üvöltözött, dübögött, míg egy halk suttogást meg nem hallott. Nem sokkal később már a nyakánál érzett hideg lehelletet. Így már sokkal hangosabban üvöltözött, vergődött. Pár perc múlva már minden tárgy elkezdett leesni, mint ha földrengés lett volna abban a sötét szobában. A srácra esett egy dísztárgy, és eszméletét vesztette. Reggel a szülei vették észre a kacatok között a földön heverve a srácot. Kórházba került. Amikor már felébredt nem volt ott senki körülötte. Hirtelen megint elkezdtek leesni a tárgyak, és a srác már erősen becsukta a szemét. Aztán abbalett a katasztrófa. A srác ahogy kinyitotta a szemét, előtte látta a fiú kísértetét, aztán elkezdett sikítani. Ezt meghallotta az ápolónő, és a szülők, majd berohantak a szobába, ahol a fiú feküdt az ágyban velük háttal. Amikor megfordították a srácot ki volt kaparva a szeme.

Egy másik srác a 3 közül éppen vezetett hazafelé este egyedül egy nyaralásról, amikor lerobbant a hosszú út közepén. Felnyitotta a motorháztetőt, hogy mi lehet a baja a kocsinak. Egyszer csak lépéseket hallott mögötte, majd megfordult és látta a fiú szellemét…

Egy másik srác a 3 közül ugyan azon az úton vezet a munkahelyére mert ő éjszakai műszakos. Az úton felismerte a haverja kocsiját, majd kiszállt megnézni a haverját, hogy nem tud-e valamiben segíteni. Látta a kocsiban a haverját lehajtott fejjel, majd közelebb ment, felemelte a haverja fejét, és látta, hogy ki van kaparva a szeme. Megijedt, aztán visszaszállt a kocsijába, majd elhúzta a csíkot. Amikor már a munkahelye parkolójában volt a kocsijában már meg volt könnyebbülve. Letekerte az ablakot, oldalra nézett és látta a fiú kísértetét.

Másnap a rendőrség abban a kocsiban 3 holttestet talált kikapart szemmel. Ez 2000. április 16-án történt. Ne viccelődj másokkal!

 

Írta:Gery German

Az élő-halott

Egyszer,  nem olyan régen történt, hogy meghalt egy William Jonas nevű ember  egy kisvárosban. Még a temetése előtt (a szokásos  módon) a holttestét egy halottas házban tárolták.Egyszer aztán a hullaház gondnokánál jelentkezett egy jóvágású férfi.

-Megszeretném nézni az egyik halottat, tudja, án nem tudok jönni a temetésére.-monda a férfi a gondnoknak.

-Jöjjön beengedem.-válaszolt a gondnok, majd a halottas ház felé tartva kérdezgette a férfit:-Magát hogy hívják?

-William Jonas.

-És szabad érdeklődnöm, maga hol lakik?

Erre a kérdésre már nem válaszolt a férfi. Odaértek a halottas házhoz. A gondnok beengedte a férfit. A férfi be is ment. Később a gondnok már ment volna  bezárni a hullaház ajtaját, amikor eszébe jutott, hogy a férfit ugyanúgy hívják mint az egyik halottat. Nem igazán törődött vele, egészen addig, amíg  oda nem ért a halottas házhoz. Belépett, hogy lássa minden a helyén van-e a hullaházban. Közelebb ment az egyik hűtőtálcához (mármint olyan hűtőtálcához amin a halottakat tartják) és meglátta rajta azt a férfit, akivel az előbb beszélt. Halottan.  Hát nem volt véletlen a két egyforma név...

 

 

 

Shax : "Megkapod a macim!"

 Mary alig volt 6 éves, amikor meghalt az édesanyja, szinte fel sem fogta. Mindenki azt mondta neki," a mamád csak elköltözött". Így akarták megvédeni a fájdalomtól, amit akkor még nem bírt volna elviselni.

Későn volt a temetés, ők meg előbb odaértek, mint a ravatalozás kezdődött. Mary csak szorongatta a sötétbarna plüss macit, amit hozott magával, s bámulta a sírokat. Olvasni nem tudott még, így csak a képeket nézegette, s elkeveredett rokonai mellől.

Csak sétálgatott a sírok között, meg-megállva, mígnem elért a ravatalozóig. A súlyos ajtó nyitva állt, kintre világosságot engedve. Ő maga megállt az ajtóban, s nézte a szertartást. Pár feketébe öltözött embert látott imádkozni, az oltárnál egy nyitott koporsót. Nem látta ki volt benne, viszont kíváncsi természet volt, ezért halkan, tétova léptekkel, kicsit félve a koporsóhoz sétált. Lépteinek nem volt zaja, csak az imák mormolását és halk zokogást lehetett hallani.

Mary lábujjhegyre állva a koporsóba nézett, ahol egy fiatal lány feküdt. Mintha csak aludt volna, oly békés volt arca. de mintha még álmában is sírt volna. Szeme sarkában ott csillogott egy könnycsepp. A kislány megsajnálta a lányt, ezért plüss állatát a lány karja mellé tette, s ekkor vette észre a csuklóján az összevarrt sebeket.

- Megkapod a macim, hogy ne kelljen egyedül aludnod-, suttogta, majd megsimogatta a halott hollófekete haját és amilyen hangtalanul jött, úgy is ment. Még az ajtóból visszaintegetett, de akkor már az aggódó apja is megtalálta és gyorsan elvitte onnan.

- Apu! Miért sír itt mindenki?- kérdezte pár pillanat múlva, amikor már a kocsi felé közeledtek.

- Mary! nekik is hiányzik a mamájuk - válaszolta halkan az apa, könnyeivel küszködve.

- Nem apu! Nem ők! Hanem a temetőkertből. Ahol a nagy köveken kis fényképek vannak ahol az emberek alszanak. Miért?- kérdezte - félnek egyedül?

Az apa nem válaszolt semmit, csak magához szorította egyetlen kislányát és zokogott

Még most is hallani vélte apja zokogását, 12 év távlatában s arra a megválaszolatlan kérdésre: Miért sírnak az alvó emberek a temetőben?" ott ült egy fa alatt, szakadt ruháiban, a zuhogó esőben, s egyre csak a sírkövet bámulta annak a lánynak a sírkövét, akinek akkor a mackóját adta.

- Te legalább nem vagy egyedül?- suttogta - de mellém ki fog tenni?- kérdezte, most már zokogva, s karjaira nézett. Ruhája csupa vér volt, minek már az eső nagy részét lemosta. Csuklóján ezernyi mély vágás, mint amit a lánynak a kezén látott akkor.

Őrültnek hitte magát. Olyan embereket látott kik rég meghaltak. Szellemeket, kiknek valósnak látott. senki más csak ő. Félt, rettegett, egész életen át minden éjjelen, amikor az ágya mellett álltak anyák, kik meghaltak, mikor gyermekük megszületett, halott gyermekek, kik nem tudtak megszületni s ő csak sírdogált éjjeleken át míg ők csak nézték, fájdalmas és irigylő tekintettel, hogy ő még élhet őt még szerethetik, s ő is szerethet még attól a naptól kezdve, minden nap, rettegésben élt. Egy személytől nem félt, akinek akkor odaadta legjobb barátját. Ő most is ott ült vele szemben, s nézte, mit tesz, de nem adta jelét, sem a rosszallásnak, sem a helyeslésnek.

Mikor Mary már alig élt, mégis megtörte az örök csendet:

- Szeresd a magányt, tanulj meg szenvedni, s akkor el tudod viselni az örök csendet, mi körülvesz-, suttogta, s nyújtotta feléje a mackót, amit még ő adott neki. Összevarrt csuklójából még mindig szivárgott a vér mitől már a medve is vörös volt...

 

 

Kéz

Egy nap megszületett az első gyermek a Bodrogi családban. Az egy szép kellemes nyári nap volt.

Ez a gyermek egyre csak cseperedett, nőtt és nőtt, mígnem jó nagy lett, 11 éves. Lisának hívták. Éppen suliidő volt, mikor Lisa iskolába ment, a szülei pedig 2 külön autóval dolgozni. Pál, Lisa édesapja egy project-en dolgozott a Jumbó gyárban. Az 2 kilóméterre volt a családiházuktól, ahol akkor laktak. Lisa szomorú hírt kapott az egyik szünetben. Az iskolaigazgató kereste fel személyesen, hogy közölje vele a rossz hírt: az édesapját elütötte egy vonat. A síneken az autó lerobbant, és pont akkor jött egy vonat. Az autó nem indult, és akkor a vonat elgázolta, maga alá temette az autót. Lisa sehogysem akarta elhinni ezt a hírt sem, de amikor megtudta, hogy 2 évvel ezelőtt pont így gázoltak el egy fiatal férfit, ugyan akkor, pontosan, még az idő is stimmelt,  egy kissé megijedt.Hazafelé menet az iskolából meglátott valamit. Mivel eléggé furcsának tartotta, hogy az édesanyja nem jön érte elindult hazafelé gyalog. Akkor vette észre a balesetet. Egy nőt gázoltak el. Épp a zebrán akart átmenni, mikor egy autós elütötte. Azonnal meghalt, akárcsak az apja. Mikor meglátta a nőt, aki az autó alatt volt félig, nagyon megiletődött. Az édesanyja volt az, Xénia. REttentően elkeseredett, és a gyámhatóság gondoskodott az elhelyezéséről: a nagymamájához, és a papájához költözik. Amikor a híradóban bemondták az anyja balesetét akkor is nagyon megijedt: évekkel ezelőtt ugyanúgy elütöttek ott azon a helyen egy fiatal anyukát, ahol most az övét. A nap, és az óra is stimmelt. Akárcsak az édesapjánál.

Pár nappal az édesanyja balesete után a nagyszüleivel is baleset történt. Míg Lisa iskolában volt a nagyszüleinél tűz ütött ki, és nem tudtak kijutni a lakásból. Bennégtek. Ezt a szörnyű hírt is az igazgató közülte Lisával. Mivel a kislánynak nem volt hová költöznie ezért magához vette az iskolaigazgató, aki törvényesen is a rokona volt valamilyen szempontból: az édesanyjának az unokatestvérének a felesége. Miután a nagyszüleivel is bekövetkezett a szörnyű baleset, kiderült, hogy volt már 2 ilyen haláleset abban a lakásban, ahol ők is éltek, és meghaltak. ez már végképp különös volt Lisának, és még jobban nyomta a szívét a szomorúság, épp eléggé ahhoz, hogy a sokk hatására kerüljön, mikor az őt örökbefogadó igazgatónőt is utolérte a halál. Az utcán egy bankból kijövő rabló leszúrta. Lisa sokkot kapott, és mikor az utcán hazafelé tartott a barátnőjéhez, akihez ideiglenesen költözött szembetalálkozott egy emberrel. Az ember furán mély, és ismerős hangon szólt hozzá:

- Most Te következel!- Majd közelebb lépett Lisához, és leszúrta.

 

Ezzel a Bodrogi család teljes mértékben ki halt. Kivéve, ha a Te neved is Bodrogi. Akkor teleszel a következő.

A lépcsősor

Óvatosan lépkedett Ron annak az elmegyógyintézetnek a padlóján, amely már évtizedek óta üresen állt. Nem sokan mertek a bezárás óta belépni a kapuján, hiszen az idősebb helyiek elbeszélése szerint “valami nagyon nincs rendben ott”. A legenda szerint egy elátkozott lépcsősor vezet az alagsorba, azonban oda lejutni lehetetlen, mert a lépcsők nem vezetnek sehová és a lépcsőfolyosó mélyéről egy elcsigázott hang szünet nélkül segítségért kiált. Ron a már-már kísérteties helyek megszállottja volt, ami más számára félelmetes volt, azt őt nyugalommal töltötte el; így határozta el, hogy ma este felfedezi a helyet. Az óvatos lépésekben is azt a magabiztosságot lehetett érezni, ami azt sugározta: nincs mitől félni.

 

Már percek óta az épületben bolyongott, egyetlen támasza a kissé öregecske zseblámpája volt, amikor az intézet ablak nélküli folyosójára érkezett, ahonnan csak egy lépcsősor vezetett lefelé. “Hát itt vagyunk” – gondolta magában és gondolkodás nélkül a faborítású lépcső első fokára lépett: “egy” – mondta kissé szórakozottan, majd minden egyes lépését megszámolta ezután. Átadta testét annak a nyugalomnak, amit a szúette fa recsegése nyújtott számára és ami talán senki másnak nem adott volna nyugalmat az egész világon. Talán a százötvenedik lépcsőnél járhatott – néha elbóbiskolt egy pillanatra a számolástól – amikor egy gyenge, de jól kivehető férfi hang szólalt meg abból a sötétségből, ahol számítása szerint lassan már a lépcsősor végének kellett következnie: “Segítség, segítsen valaki!”. Pánikszerűen próbált maga elé világítani, de csak sötétséget látott maga előtt. Gondolkodás nélkül fordult vissza, és a béke, amely percekkel ezelőtt egész testét átjárta, pillanatok alatt odalett.

 

Talán a sokkhatás miatt, és talán ő maga sem volt tudatában de Ron hangosan ordítva számolta visszafelé is a lépcsőket, ahogy óriási ütemben próbálta maga mögött hagyni a hangot. A háromszázadik lépcsőfok megtétele után óriási pánik tört ki rajta és a reménytelenség átvette a teste fölött a hatalmat. Óráknak tűnő percekig rohant felfelé a lépcsőn, és a halál közeli gondolatokat elhessegetve újra és újra meggyőzte magát, hogy már csak pár lépés és végre kijuthat ebből a k*****tt pokolból. Elcsigázott teste nem bírta a megterhelést, és fél óra után könnyek közt rogyott össze. Levegőért kapkodva, erőtlenül kiáltott a semmibe: “Segítség! Segítsen valaki.”

 

Portrék

Egy hosszú vadászat ért véget, a férfi úgy érezte egy tapodtat sem bír már mozdulni. Egy hatalmas erdő közepén volt és az este is közel volt már. Észak felé indult, de két órányi séta után sem tűnt úgy, hogy egy hamar kijutna az erdőből. Az éjszaka sötétjében már az orráig sem látott, amikor a távolban pislákoló fényeket pillantott meg. Közelebb érve egy elhagyatott, romos faházat pillantott meg, amelynek az ablakában egy mécses égett. Többszöri kopogásra sem kapott választ így benyitott az ajtón, majd úgy döntött, hogy ma már nem megy sehová, az éjszakát a kabinban tölti. Már percek óta lehetett ott, de figyelmét csak most keltette fel az a temérdek portré, amik a falon lógtak. Portrék felismerhetetlenségig eltorzult és elkorcsosult arcokról, hihetetlen részletességgel megfestve. Az arcok dühös tekintetei mind rá szegeződtek, amelytől kezdte rosszul érezni magát, így hátat fordított a képeknek, majd egy pillanat alatt hihetetlen fáradtság telepedett rá, amely hamar álomba szenderítette.

 

A nap vakító fényei ébresztették fel álmából, majd felült az ismeretlen ágyban, hogy körbenézzen. Ekkor eszmélt rá, hogy nincsenek portrék a szobában, csak ablakok.

 

 

                                               Fehér  és vörös

Megérdemelt pihenésére készült egy amerikai férfi, melyet egy külvárosi hotelben készült eltölteni. Becsekkoláskor megkapta a kulcsokat majd a recepciós az emeletre kísérte, hogy megmutassa, merre található a szobája. A folyosón sétálva egy szám nélküli ajtó előtt haladtak el, melyet a férfi nem tudott szó nélkül hagyni, de a recepciós csak annyit mondott, hogy senkinek sem szabad a szobában tartózkodnia, be még csak belesnie sem. “Itt is vagyunk” – szólt a férfihoz,  miután a szobája elé értek, majd sarkon fordult.

 

A férfi éjszakai álmatlan forgolódása tettekbe torkollott, kíváncsisága nem hagyta nyugodni. A szám nélküli ajtóhoz lopózott és észrevétlenül a kulcslyukhoz tapasztotta szemét. Hűvös szellőt érzett kicsapni a kulcslyukon keresztül. Egy szobát látott, ami teljesen olyan volt, mint az övé, de a sarokban egy fehér bőrű nőt látott. Fejét a falhoz támasztotta és csak a hátát látta a férfi. Egy percig bámult befelé a lyukon, majd kopogni készült, de meggondolta magát, így visszatért a szobájába.

 

Másnap éjjel ismét odalopózott az ajtóhoz, ám a kulcslyukon keresztül nem a szobát tekintette meg, hanem egy mindent beterítő vörösség takarta el előle a látványt. Úgy gondolta, hogy tegnap este meglátta őt a hotel vezetés, és ezért valamiféle papírral takarták el a kulcslyukat, hogy ne tudjon többet bámészkodni. Csalódottan kullogott vissza a szobájába.

 

Reggel azonnal a recepcióra sietett, hogy több információhoz jusson, mi folyik a számozatlan ajtón túl. A recepciós megkérdezte: “Belesett a kulcslyukon?“, mire a férfi igenlő választ adott. “Nos, akkor elmondom mi történt ott. Réges-régen egy férfi abban a szobában ölte meg a feleségét, és a szelleme azóta is ott kísért. De ezek az emberek nem átlagos emberek voltak. Az egész testük fehér volt, kivéve a szemüket. A szemük vörös volt.”

 

 

Az erdő szelleme

 

Egy város melletti erdőben állítólag egy szellem kísért. De nézzünk is bele ebbe a történetbe.

Egy kamasz lánynak a szelleme kísért ott, akit nem messze elütött egy vonat. Tragikus baleset volt. A szüleiket nagyon megrázta az eset.  Ám erről a lányról tudni illik, nagyon makacs volt. Nem akart semmit se, ha valamit nem kapott meg, rinyált. Ebből a tulajdonságából van a kísértés. A lány nem akart a túlvilágra menni. A lelke itt maradt. Nem akarta elhinni, hogy meghalt. Így itt maradt a Földön…mármint a lelke.

10 emberből 4 aki ott járt az erdőben, parajelenségeket észleltek. A jelenségek egészen napnyugtától pirkadatig lehet érezni. Több ember számolt be arról, hogy estefelé az erdőben egy szürke árnyat láttak a fák között. Sok fiatal bandatag jár arrafelé, és némely fiúk már nem mernek oda menni. Azt mondták recsegéseket hallottak az erdőből, mintha valaki rálépne a gallyakra. Amikor a fák között jártak, akkor előfordult, hogy valaki a háta mögül, úgy 10 méterre beszélne, de amikor hátrafordultak nem volt ott senki, és a beszéd is abbamaradt.          

Azt is mondták, hogy amikor az egyik srác letette a táskáját a kősorra, akkor az szabályosan leesett onnan. Egyszer egy ismerősöm mondta, hogy amikor ott járt, akkor valaki dúdolt körülötte, de amikor körülnézett, még állat se volt a közelben (a lányról jellemző volt, hogy szeretett énekelni). Azóta nem jár oda. A lány szülei Bibliát tettek a keresztje alá, hogy ne kísértsen többet. Ez pár hónapig hatásos is volt, de utána érkezett egy bejelentés, hogy egy férfi látta a lány szellemének a körvonalát. Ez a férfi még egyszer elment arra a helyre, akkor elmosódásokat látott. Néhányszor érezte, hogy egy hideg fuvallat áthalad rajta, de azt mondta, hogy nem szél volt. A lány anyja odament az erdőbe, és kérte a lány szellemét, hogy ne kísértse az erre járókat. Egy pletyka szerint ekkor megjelent neki a lány szelleme, és határozottan azt mondta: „NEM”.

Ó, hogy akkoriban mennyit beszéltek erről az emberek. Ma már szinte senki. Megkérdeztem néhányat, és azt mondták, hogy már nem kísért…de egy szellem nem tűnik el csak úgy!

Én összesen kétszer jártam azon a helyen, de nem éreztem parajelenségeket, valószínűleg mert akkor fényes nappal volt.

Szerintem a helyhez kéne rendelni egy papot, hogy áldja meg a helyet, vagy mi, és akkor átkerül a túlvilágra. Nem tudom, én nem vagyok vallásos.

Az már rejtély, hogy még mindig ott van-e a lány lelke, de az biztos, hogy azok az emberek láttak valamit. Köszönöm, hogy elolvastátok a történetemet!

 

                                                                                                               Gery German
 

 

 

                                                                       

 

Szavazás
Mi a kedvenc napszakod?
Hajnal
Reggel
Dél
Délután
Este